A Facebook, a közösségi oldalak egyeduralkodója, ahogyan azt korábban is megírtuk, számos újdonságot fejlesztett ki az elmúlt hónapokban, felhasználói (nagy) örömére.
A nemrégiben megtartott f8 névre keresztelt fejlesztői konferencián azonban már olyan dolgokról esett szó, ami nem biztos, hogy mindenkinek elnyeri majd a tetszését.
Az egyik ilyen újdonság a technológiai szemmel nézve csodálatos idővonal, vagyis a Timeline, mely lényegében egész életünket fogja bemutatni egyetlen oldalon. Erről egy videó:
A Timeline október 1.-től lesz elérhető, addig trükkökkel lehetett megoldani, hogy kipróbáljuk. (Másik trükk a régi Chat visszaállítására itt) Hát én kipróbáltam, és tényleg azt kell mondjam szép munka. Az is egyértelmű, hogy miért csinálták. Eddig csak a jelenünket tudták, most lehetőségünk lesz feltölteni a múltunkat is, a régi emlékeket, képekkel. Van mód születésünkkori képet (cover photo) feltölteni, és hihetetlen, de külön formot készítettek eltört csontunk digitalizálására, de könnyedén feltölthetjük már azt is ha valamilyen elismerés ért bennünket, vagy elvesztettük egy szerettünket.
Emellett a cégek is óriási lehetőségek előtt állnak az új profillal, gyakorlatilag a weblapjuk, blogjuk itt fog működni, óriási reklámfelület:
Másik újdonság az Open Graph nevű platform, mely lehetővé teszi, hogy néhány egyszerű kód segítségével a bejelentkezett felhasználók automatikusan és folyamatosan naplózhatják az életüket – elsősorban az online életet, tehát a látogatott weboldalakat, a szolgáltatásokban használt funkciókat és az aktuálisan fogyasztott multimédia tartalmat. Ez az “autolike”, de a facebook úgy emlegeti mint “verbs and nouns”, vagyis hogy a jövőben nem “lájkolni” fogunk, hanem “megnézni egy videót”, “meghallgatni egy zenét”, “olvasni egy könyvet”, mindezt automatikusan.
A napokban egyébként is felfedezték, hogy a Facebook akkor is képes volt naplózni online tevékenységünket, mikor nem is használtuk az oldalt és ki is voltunk jelentkezve, köszönhetően a cookie-knak és a like gomboknak.
Tehát a Facebook mindent tudni fog és tud a jelenünkről és a jövőnkről, aktuális pozíciónkról, érzelmeinkről, ismerőseinkről, arról hogy mikor mit szeretnénk, és hogy viselkedünk bizonyos helyzetekben és mindezt mi önkéntesen osztjuk meg, bele a világba, a rengeteg ismerősünknek, és persze a Facebook szervereinek. Sok emberrel beszélgettem a napokban ezekről a változásokról, de a legtöbben fel voltak háborodva. Korábban is tudtak már olyan statisztikát készíteni, hogy például melyik hónapban szakítanak a legtöbben a világon, ami azért valljuk be egy 750 milliós minta alapján elég valódinak tűnhet.
Korábban elképzelhetetlen lett volna ilyen piackutatást, elemzést, profilozást elvégezni, ráadásul ilyen sokrétűen, ugyanis a vallási, faji, területi elhelyezkedést is figyelembe véve elképesztő adatok birtokában vannak. Persze ezen adatokat még jobban lehet értékesíteni, méghozzá a hirdetők számára, ugyanis pontosan meg lehet mondani hogy olyan embereknek szeretnék hirdetni, akik pl. “Szlovákia északi részén laknak, jártak már külföldön és volt már eltört csontjuk, de most van barátnőjük”. Ilyen személyre szóló hirdetések megjelenítésére még a Google sem képes. A HWSW egy olyan példát említett meg, hogy a Facebook előbb fog a pont nekünk felelő autóhirdetést megjeleníteni, mint mielőtt eszünkbe jutott volna, hogy autóra van szükségünk. Szerintem ez egy kicsit már ijesztő, kicsit már Orwelles.
És hová fejlődik, hová tart mindez? És mit lehet tenni? Mi lesz 25 év múlva? Törölhetjük magunkat Facebookról, de egyrészt bebizonyosodott, hogy sosem törlődünk valójában, csak el leszünk rejtve és profilunk hibernálódik, másrészt rengeteg dologból kimaradhatunk, ugyanis már számos rendezvény, buli itt szerveződik, itt beszélgetnek, itt ismerkednek az emberek, átlagosan napi 5 és fél órában. Milyen hatással van ez, és a technológia önmagában a társadalomra? Hatása megbecsülhetetlen következményekkel fog járni, mindenesetre már 1 éves gyerekek játszanak Angry Birdsöt iPadon, és az USA 42 államában már nem oktatnak folyóírást iskolában. Harmadik osztálytól viszont kötelező a tízujjas gépelés, mert később minden leckét úgy kell majd beadni.
Arról nem is beszélve, hogy milyen sok problémát okozott már a Facebook: betörések, perek, válások, gyilkosságok:
- Vigyázat! Magyarországon is megjelentek a Facebook-betörők
- Bántották Facebookon: öngyilkos lett
- Betörés közben leült megnézni Facebook-profilját
- Börtönbe került a pikáns képek kiteregetése miatt
- A Facebook a betörők aranybányája .. stb
Az is érdekes egyébként, hogy ha most ebben a formában indult volna az oldal, valószínűleg bonyolultsága és az adatvédelmi ügyek miatt nem lett volna túl népszerű, viszont így szép lassan bevezetve a változásokat az egyre bonyolultabb oldal mégis sokak kedvence lett.
Tehát véleményem szerint hosszú távon nincs jó hatással a Facebook az emberekre, szerintem egyre ijesztőbb, hogy gyakorlatilag mindent tud rólunk. És igen, ez a cikk nem a Facebookot reklámozta, de nem is ez volt a célja, inkább kicsit megmutatni szerettem volna az embereknek a dolog másik oldalát is. Persze nem az a megoldás, hogy azonnal töröljük magunkat, hiszen kapcsolattartásra tényleg ideális, de módjával kell használni, és nagyon fontos, hogy az adatvédelmi beállításokat megfelelően kezeljük. Az biztos, hogy a jelenlegi változtatás rengeteg embert meg fog ijeszteni, és talán elpártolnak az egésztől. Az is lehet hogy eljött a Google+ ideje? Mellesleg az is látható, hogy már egyre kisebb az érdeklődés a közösségi oldalak iránt, csökken a növekedés üteme, és egy kicsit talán kezdenek az emberek ráunni erre az egész ismeretlen ismerősökön alapuló világra…