Már-már azt hihettük, a Google felhagyott a Google Plus fejlesztésével, hiszen az elmúlt napokban alig jelent meg valami újdonság szemben a Facebook szinte hetente frissülő funkcióival.
Most azonban kiderült, hogy a dolog nem teljesen így van, a Google mától ugyanis elérhetővé tette a Plus teljesen átalakított, sokkal jobban átgondolt, új felületét.
Megjelent az ún. Navigation Ribbon, vagyis a bal oldali – felhasználók által is szerkeszthető – menü, átalakult a csevegések és a fényképek kezelése is. Nem is szaporítanánk a szót, az alábbi videó mindent bemutat. A videó megnézése után pedig irány a Google+.